
„Ne tartsd magadban, hogy mire vágysz, különben talán sosem kapod meg, amit szeretnél.”
Egyetértek Cassandra Clare szavaival. Annyi embert ismerek, aki a vágyait évekig vagy akár örökre magában hordozza, ahelyett, hogy utat engedne a teljesülésüknek.
Sokan vannak, akik mindig másokat helyeznek maguk elé, a saját vágyaikat pedig teljesen elnyomják, holott érdemes szem előtt tartani azt, hogy ha mindig csak adsz és adsz, miközben a saját vágyaidra, szükségleteidre nem figyelsz oda, nem töltődsz, akkor előbb utóbb feszülté válsz, kimerülsz.
Ha nem állsz meg időnként egy kicsit pihenni, Önmagaddal, a lelkeddel és a testeddel törődni, akkor könnyen előfordulhat, hogy előbb utóbb majd az élet állít meg Téged, ne várd meg!
Tartsd szem előtt, hogy a Te szükségleteid, vágyaid ugyanolyan fontosak, mint másoké, amit bátran jelezz a környezeted számára. Ha kell, kérd a segítségüket! A segítségkérés során azonban mindig figyelj oda arra, hogy nagyon konkrétan fogalmazd meg mire is vágysz igazán, mert csak akkor tudnak jól segíteni annak megvalósításában!
Sokszor hallom, különösen anyukáktól, hogy a gyermekük mellett egyáltalán nincs idejük Önmagukra. Persze ahány élethelyzet, annyi féle, de sokszor némi kreatívitással, segítségkéréssel remek énidőt lehet varázsolni, a gyermekek pedig boldogok, ha egy kiegyensúlyozott, Önmagával és a környezetével harmóniában lévő anyával élhetnek együtt.