Az előző posztban a vágyak, igények kifejezésének, figyelembevételének fontosságáról írtam. Ma egy másik fontos kérdésről, a szeretetnyelvről osztok meg pár gondolatot.

Gary Chapman amerikai család- és párterapeuta több évtizedes praxisa alapján arra a felismerésre jutott, hogy a szeretetet ugyanúgy tanuljuk, mint az anyanyelvünket, és a szeretetközlés alapvetően ötféle kommunikációs csatornán keresztül történik. Mindannyian azon a nyelven fogadjuk be és fejezzük ki a szeretetet, amelyre neveltetésünk és személyes hajlamaink nyomán a legfogékonyabbá váltunk.  Ezért fordul elő gyakran, hogy szeretetünk kifejezése nem ér célt, mert az üzenet küldője és befogadója nem ugyanazt a „nyelvet” beszélik. Ez sok (pár)kapcsolatban okoz nehézséget.

Az öt szeretetnyelv az alábbi: elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek és testi érintés. Ezek közül mindannyiunknak van egy elsődleges és egy másodlagos szeretetnyelve, melyek mélyebben hatnak ránk az összes többinél. A szeretetnyelvet nem tudatosan alkalmazók között gyakori, hogy olyan szeretetnyelven fejezik ki a szeretetüket a párjuk irányába, mint amilyen formában ők vágynak rá, de ha ez a pár két tagjánál nem azonos, akkor a másik sokszor úgy érezheti, hogy nem kap kellő szeretetet, még akkor sem, ha a többi nyelvet egyébként jól beszéli a társa.

Javaslom, hogy ha eddig még nem tetted, nézd meg, hogy mi a Te szeretetnyelved, nagyon sok ingyenesen letölthető, online kitölthető teszt található az interneten. Ezt követően kérd meg a Párodat, hogy Ő is töltse ki. Az eredmények közös áttekintése jó kezdete lehet egy beszélgetésnek, amely során:

– részletesen elmondhatjátok mindketten, mire is vágytok igazán;

– mi az, ami örömmel tölt el a kapcsolatotokban és mi az, ami hiányzik belőle;

– mi az, amit a másikban nagyon szerettek, és mi az, amin érdemes lenne szerintetek változtatnia;

– vonjátok le közösen a következtetéseket, hogy min kéne változtatnotok ahhoz, hogy mindketten jól érezzétek magatokat a kapcsolatotokban.

GONDOLATÉBRESZTŐ TIPPEK A PÁROD SZERETETNYELVÉN VALÓ MEGSZÓLÍTÁSÁHOZ:

ELISMERŐ SZAVAK: Dicsérd meg gyakran! Pl. Szeretem Benned… Köszönöm, hogy támogatsz ebben…

MINŐSÉGI IDŐ: Töltsetek minél több minőségi időt együtt, pl. vidd el időnként meglepetés programra vagy válasszatok közös hobbit!

AJÁNDÉKOZÁS: Lepd meg spontán valami Számára örömet okozó apróságggal!

SZÍVESSÉGEK: Segíts Neki valami feladatában, illetve köszönd meg mindig, ha Ő segít Neked valamiben!

TESTI ÉRINTÉS: Gyakran érintsd, öleled, simogasd, puszild meg!

A másik szeretetnyelvének megfigyelése és azon való megszólítása nem csak a párkapcsolatban működik hatékonyan, hanem gyermeke(i)d, családtagjaid, barátaid, de akár munkatársaid esetében is jól alkalmazható.

Amennyiben úgy érzed, hogy nehezen találsz megoldást egy elakadásodra és szeretnéd, hogy támogassalak benne, keress bizalommal, és egyeztetjük az első ingyenes konzultáció időpontját!