
ISMERED A MÁSIK IGÉNYEIT, ILLETVE Ő ISMERI A TE VÁGYAIDAT?
A mai bejegyzésben egymás igényeinek ismeretéről, tiszteletben tartásáról osztok meg néhány gondolatot. Először javaslom, hogy olvasd el az alábbi tanmesét.
„Egy idős házaspár hosszú évi együttélés után aranylakodalmát ünnepelte. Mikor reggelihez ültek, a feleség azt gondolta magában: “Ötven éven át előbbre tartottam a férjemet, és mindig neki adtam a zsömle ropogós felső felét. De ma végre egyszer magamnak tartom meg a finomabbat.” Megkente hát magának a zsömle felső felét, a másik felét pedig az urának adta. Ám a legnagyobb meglepetésére a férje boldogan csókolt kezet neki, és így szólt: “Drágám, ma ennél nagyobb örömet nem is szerezhettél volna! Ötven éve nem ettem a zsemle alsó feléből, pedig én azt szeretem a jobban, de mindig azt gondoltam, hadd legyen csak a tiéd, ha annyira szereted.”
Sok kapcsolatban a problémák egyik gyökere az, hogy a felek nem, vagy nem megfelelően kommunikálnak egymással. Ez részben abban nyilvánul meg, hogy az igényeiket egyáltalán nem, vagy nem pontosan fogalmazzák meg, illetve nem veszik figyelembe a másik vágyait, mely rengeteg konfliktusnak, félreértésnek, csalódottságnak lehet a melegágya.
Íme néhány kérdés, melyet érdemes átgondolnod ezzel kapcsolatban:
– Te vajon tudod, hogy mire vágyik igazán a párod, vagy csak sejted és az alapján teszed a dolgokat?
– Meg szoktad kérdezni a társadat, hogy mit és hogyan szeretné, ha csinálnál?
– A partnered meg szokta kérdezni Tőled, hogy Te mire vágysz?
– Vajon Te el szoktad mondani a párodnak, hogy milyen igényeid, vágyaid vannak?
Ha esetleg eddig nem sikerült mindig odafigyelned arra, hogy úgy tegyél jót a másiknak, hogy az valóban örömöt okozzon Neki, akkor a jövőben ezt igyekezz szem előtt tartani, illetve Te is bátran jelezd számára, hogy mit és hogyan szeretnél.
A másik igényeinek figyelembevétele nem csak a párkapcsolatunkban, hanem egyéb kapcsolatainkban is fontos szerepet játszik. Sok felesleges stressztől, munkától kíméljük meg magunkat, ha egyeztetjük a másikkal, hogy kinek mi az elvárása, igénye.
Amennyiben úgy érzed, hogy nehezen tudod kifejezni az igényeidet, meghúzni a határaidat és szeretnéd, hogy segítsek benne, keress bizalommal, és egyeztetjük az első ingyenes konzultáció időpontját!