Ma „Az égő ház” c. tanmesét osztom meg Veled.

„Az égő ház

Volt egyszer egy ember, aki egy nagyobb esőzés alkalmával egy kis falun ment keresztül, és látott egy égő házat. Amikor közelebb ért, látta, hogy egy ember ül a hálószobában a lángok között.

Ember, lángokban áll a házad – kiáltott rá az utazó.

– Tudom – felelte az ember.

– Miért nem jössz ki?

– Mert odakint esik – mondta az ember. – Édesanyám mindig azt mondta, hogy tüdőgyulladást kapok, ha kimegyek a házból, amikor esik.” (Szerző: Paulo Coelho)

A változáshoz való alkalmazkodás képessége a mai világban nagyon fontos, hiszen egyik pillanatról a másikra gyökeresen megváltozhat minden körülöttünk (erre jó példa volt a Covidos időszak, amikor teljesen felborult a megszokott élete mindannyiunknak), úgy hogy a változást nem mi magunk idézzük elő, de sokszor még csak ráhatásunk sincs a történtekre. Egyetlen eszköz van a kezünkben, amit mi magunk tudunk befolyásolni, ez pedig az,  hogy miképpen reagálunk az adott változásra, kihívásra. Vannak olyan emberek, akik könnyebben alkalmazkodnak a változásokhoz, de számos embernek ez komoly kihívást jelent, könnyen kizökkenheti őket a lelki egyensúlyukból.

Te vajon mennyire vagy képes alkalmazkodni a változáshoz, ha szükséges? Tudsz változtatni a hozzáállásodon, meggyőződéseden, szokásaidon, ha indokolt?

Ha nehezen alkalmazkodsz az új kihívásokhoz az alábbi kérdéseket érdemes átgondolnod egy-egy változás kapcsán:

🔐Milyen előnyökkel és hátrányokkal jár rövid és hosszú távon az adott változás Számodra?

🔐 Mi a legjobb és legrosszabb dolog, ami történhet, ha makacsul tartod Magad az elhatározásodhoz, meglévő szokásaidhoz, magatartásodhoz, meggyőződésedhez?

🔐 Átéltél már olyan változást a múltban, amitől nagyon féltél és végül mégis jól vetted az akadályt, akár utólag az is kiderült, hogy jó irányba befolyásolta az életedet? Mi segített a változás elfogadásában? Ezt a tapasztalatot hogyan tudnád alkalmazni, ha újabb változáshoz való alkalmazkodási helyzettel találod Magad szemben az életedben?

🔐 Ha nehezen alkalmazkodsz egy változáshoz, ki az, aki tudna segíteni benne, hogy könnyebben elfogad?

Az új, nem várt helyzetek sok embernek bizonytalanságot okoznak, félelemmel töltik el. Ugyanakkor a változásokban benne van az új lehetőségek reménye is, így kívánom, hogy ha új – nehéz – kihívások elé állít az élet, legyen erőd szembe nézni vele, és a nehézségeken túl, igyekezz megtalálni benne a lehetőséget is! Amennyiben úgy érzed, hogy nehezen alkalmazkodsz az új helyzetekhez, nem tudod rugalmasan kezelni a változásokat, amivel szembe kell nézned, esetleg épp komoly döntéseket kell meghoznod, amiben bizonytalan vagy és szívesen beszélnél róla velem, keress bizalommal, és egyeztetjük az első ingyenes konzultáció időpontját!