• NEM MINDEN AZ, AMINEK LÁTSZIK

    Vettem a drogériában egy parfümöt. A boltból kijöve örömmel szimatolgattam, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve gondoltam kidobom a dobozát, ne kelljen gyalog még azt is cipelnem. Azzal azonban nem kalkuláltam, hogy a kupakja a dobozban maradt, így amikor észrevettem, visszaléptem a kukához és miután eléggé a tetején volt, gondoltam visszaszerzem. Miközben épp próbáltam kiszedni, egy

    tovább…


  • MINDIG AZ ELSŐ LÉPÉST A LEGNEHEZEBB MEGTENNI

    Tegnapelőtt reggel gyaloglás (na jó, kicsit már futottam is) közben egy idős Hölggyel ismerkedtem meg. Előttem menetelt, igazán jó tempót diktált, alig bírtam utolérni. Megdicsértem, hogy milyen fürge, mire elmesélte, hogy most fogja betölteni a 80. életévét és egyetlen nap sem fekszik le addig, amíg minimum a 10.000 lépést el nem éri – miközben büszkén

    tovább…


  • ÉLVEZD, ÉS HASZNÁLD KI JÓL A NYARAT!

    A nyár a pihenés, a megújulás és az új élmények szerzésének időszaka. Ilyenkor érdemes tudatosan kilépni egy kicsit a mindennapi mókuskerékből és több időt szánni Önmagadra, azokra az emberekre és dolgokra, akik, és amik igazán fontosak Számodra! 8 hét van még hátra a nyárból, élvezd és használd ki minél jobban! TERVEZZ! Gondold át, és írd

    tovább…