Ma egy tanmesét osztok meg Veled, melynek címe „A fiú és a szögek”.

Volt egyszer egy nagyon rossz természettel megáldott fiú. Az apja adott neki egy zsák szöget, és azt mondta, verjen be egyet a kert kerítésébe minden alkalommal, mikor elveszti a türelmét, és összeveszik valakivel. Az első nap 37 szöget vert be a kerítésbe. A következő hetekben megtanult uralkodni az indulatain, és a bevert szögek száma napról napra csökkent. Rájött arra, hogy sokkal egyszerűbb uralkodni az indulatain, mint beverni a szögeket a kerítésbe. Végre elérkezett az a nap is, amikor a fiúnak egy szöget sem kellett bevernie a kerítésbe. Ekkor odament az apjához, és elújságolta neki, hogy aznap egy árva szöget sem vert be a kerítésbe. Az apja ekkor azt mondta neki, húzzon ki egy szöget minden egyes nap, amikor nem vesztette el a türelmét, és nem veszekedett senkivel sem. Teltek a napok, s a fiú végre azt mondhatta az apjának, hogy kihúzta az összes szöget a kerítésből. Az apa ekkor odavitte a fiát a kerítéshez, és ezt mondta neki: „Fiam, szépen viselkedtél, de nézd csak, mennyi lyuk van a kerítésben, soha többet nem lesz már olyan, mint régen volt. Ha összeveszel valakivel, és valami csúnyát mondasz neki, megsebzed, egy ugyanolyan sebet hagysz benne, mint ezek a lyukak itt. Akárhány alkalommal kérsz is bocsánatot, a seb ott marad örökre. A szóbeli, verbális sértés ugyanakkora fájdalmat okozhat, mint a testi, fizikai. A barátok ritka ékszerek, akik megnevettetnek, bátorítanak. Készek meghallgatni, mikor szükséged van rá, támogatnak, és feltárják számodra a szívüket.”

Próbálj meg úgy élni, hogy minél ritkábban kelljen bocsánatot kérned! Ha pedig Téged bántanak meg, igyekezz mielőbb megbocsátani.

Amennyiben nehezen dolgozol fel egyedül egy korábbi sérelmet, vagy egyéb elakadásod van, és szeretnéd, hogy segítsek benne, keress bizalommal, hogy egyeztethessük az első ingyenes konzultáció időpontját!