Ma ismét egy tanmesét osztok meg Veled, ezúttal a megbocsátásról lesz szó benne, majd a mese végén írok néhány gondolatot és kérdést is.

„Két jó barát vándorolt a sivatagban. A hosszú út alatt vitába keveredtek egymással, aminek az lett a vége, hogy az egyik arcul csapta a másikat. Az anélkül, hogy egy szót is szólt volna, letérdelt, és a következő szavakat írta a homokba:

„Ma a legjobb barátom pofon vágott.”

Kénytelenek voltak együtt folytatni az útjukat, míg egy oázishoz nem érkeztek. Itt elhatározták, hogy lemossák magukról az út porát, és megfürdenek a tóban. A két barát közül először az merült el a habokban, akit a másik megütött. Nem ismerte a vizet, így hamarosan bajba került, és fuldokolni kezdett.

A másik ekkor életét kockáztatva utána ugrott, és az utolsó pillanatban sikerült kimentenie a tóból.

Miután a fuldokló magához tért, keresett egy követ és belevéste:

„Ma a legjobb barátom megmentette az életemet.”

Erre megkérdezte őt a másik:

– Amikor megütöttelek, a homokba írtad a gondolataidat, most, hogy megmentettelek, a kőbe vésted a szavaidat. Miért?

A sértett barát így felelt:

– Ha valaki megbánt vagy megsért bennünket, a homokba kell leírnunk, hogy a megbocsátás szele elfújhassa. De ha valaki jót tesz velünk, kőbe kell vésnünk, nehogy a szél, a víz, vagy bármi is elfeledtesse velünk!”

Megbántott valaki. Csalódottságot, dühöt, fájdalmat érzel. Minél közelebb áll a szívedhez az illető, aki megbántott, annál jobban fáj a bántása. A megbocsátás a fájdalom vagy düh elengedésének egyik módja. Ahhoz, hogy meg tudjál bocsátani valakinek, érdemes kicsit külső szemlélőként is megvizsgálni az adott helyzetet, akár beleélve magad a másik helyzetébe, átgondolva azt, hogy vajon mi volt a mozgatórugója az adott cselekedetének. Sokszor időre van szükség ahhoz, hogy az adott problémát kicsit higgadtabban, objektívebben is át tudd gondolni, különösen akkor, ha olyan ember bántott meg, aki érzelmileg fontos szerepet játszik az életedben. Tudom, vannak nem, vagy csak nagyon nehezen megbocsátható bűnök, azonban ha csak kis esélyt is látsz arra, hogy meg tudsz bocsátani az illetőnek, igyekezz mielőbb megtenni, mert ezzel Önmagadnak is segítesz, hogy helyreálljon a lelki békéd, ráadásul a harag következményeként szorongás, stressz is kialakulhat, ami hosszabb távon meg is betegíthet Téged.

Most gondold át az alábbi kérdéseket:

📌 Van olyan ember, aki nagyon megbántott Téged?

📌 Mennyire állt közel a szívedhez, mielőtt fájdalmat okozott Neked?

📌 Most mit érzel iránta?

📌 Meg tudtál már bocsátani Neki szívből?

Ha a válaszod igen:

✏️ Gratulálok, nincs ezzel kapcsolatban további feladatod.

✏️ Arra figyelj azonban a jövőben oda, hogy ha szívből megbocsátottál Neki, többet ne hánytorgasd fel ezt a sérelmedet, még egy vita hevében sem.

Ha a válaszod nem:

✏️ Ha egyelőre még nem tudtál megbocsátani Neki, kicsit képzeld Magad az ő bőrébe és ebből a szemszögből is vizsgáld meg a szituációt, ami miatt megharagudtál Rá, lehetőleg minél objektívebben.

✏️ Gondold át, hogy vajon miért hozta meg azt a rossz döntést, amivel megbántott? Más a súlya, ha véletlen tett rosszat Veled, vagy ha előre szándékosan kitervelte, hogy ártani akar Neked. Vagy lehet észre sem vette, hogy fájdalmat okozott Neked valamivel?

✏️ Próbált bocsánatot kérni, melynek során érezted rajta a valódi megbánást?

✏️ Ha Te lennél az Ő helyében, elvárnád, hogy megbocsássanak Neked? Mivel támasztanád alá, hogy meg kéne Neked bocsátani?

✏️ Gondold át, hogy mi a legjobb dolog, ami történhet, ha megbocsátasz neki és mi a legrosszabb, ami történhet, ha nem?

✏️ Ezt követően hozd meg a döntést, hogy meg szeretnél-e bocsátani a másiknak vagy sem.

✏️ Azért azt mindig tartsd szem előtt, hogy úgy bánj másokkal, ahogy Te is szeretnéd, hogy Veled bánjanak.

✏️ Ha a megbocsátás mellett döntesz, ezt mond el az érintettnek is mielőbb. Ha kiderül, hogy esetleg azt se tudja pontosan, hogy mivel bántott meg, nyugodtan mond el neki, hogy tanulhasson a hibájából.

✏️ Ha úgy döntesz, hogy nem tudod megbocsátani az ellened elkövetet bűnét, akkor igyekezz mielőbb elengedni a történteket, hogy ne mérgezd Magad tovább ezzel a fájdalommal. Ebben az esetben, ha teheted, igyekezz elkerülni az illető társaságát, hogy a találkozások ne tépjék fel újra és újra a régi sebeket.

📌 Talán az egyik legnehezebb feladat az Önmagunknak való megbocsátás. Ne hagyd, hogy egy vétked teljesen felőröljön, ha tudod, hozd helyre a hibádat, és tegyél meg mindent, hogy meg tudj bocsátani Önmagadnak, illetve, hogy a jövőben még egyszer ne kövesd el ugyanezt a bűnt.

VÉGÜL NE FELEDD A FENTI MESE TANÍTÁSÁT:

„Ha valaki megbánt vagy megsért bennünket, a homokba kell leírnunk, hogy a megbocsátás szele elfújhassa. De ha valaki jót tesz velünk, kőbe kell vésnünk, nehogy a szél, a víz, vagy bármi is elfeledtesse velünk!”

Amennyiben nehézséggel küzdesz, és úgy érzed, hogy segítségre lenne szükséged a helyzet megoldásához, keress bizalommal, szívesen támogatlak benne!