Volt egy Ügyfelem, aki mindig másokért élt.
Mindent megtett, hogy a körülötte lévők boldogok legyenek, a családja, a barátai, a munkatársai. Folyamatosan figyelt, segített, aggódott, és elvállalt mindent: otthon, a munkahelyén, az önkéntes munkájában, mindenhol.
Egyvalakiről azonban rendre megfeledkezett: Önmagáról.
Nem maradt ideje magára. Egy idő után úgy érezte, elfogyott az ereje. Folyton fáradt volt, feszült, türelmetlen, nem tudott koncentrálni, hibázott. Ahogy Ő fogalmazott, üresnek érezte Magát.
A közös munkánk során mély felismerések születtek. Lépésről lépésre építette újjá az életét. Elkezdett fókuszálni arra, ami valóban fontos Számára és elengedni azt, ami nem szolgálja Őt.
Megtanulta, hogy:
nem lehet és nem is kell mindenki életéért felelősséget vállalnia,
a szeretet nem egyenlő az önfeladással,
nem kell mindent egyedül csinálnia,
ő is megérdemli a törődést.
Elkezdte meghúzni a határait. Leadott feladatokat. Segítséget kért. Priorizált. És ami a legfontosabb: helyet adott saját magának is az életében.
Az utolsó találkozásunk végén ezt mondta: „Köszönöm, Kati, hogy segítettél felnyitni a szememet. Most már én is részese vagyok a saját életemnek. Újra boldognak érzem magam.”
Az ilyen pillanatokért érdemes dolgoznom.
Most jöjjön néhány gondolatébresztő kérdés:
Te mennyire fókuszálsz arra, ami igazán fontos Számodra?
Mennyi energiád megy el olyan dolgokra, amiket valójában nem is tudsz befolyásolni?
Mennyire vagy a saját életed főszereplője?
Gondold végig:
Mi az az egyetlen apró lépés, amit akár már ma megtehetsz Önmagadért? Tedd is meg!Napról napra, kis lépésekben haladj előre!
Ha szeretnéd, hogy kísérjelek ezen az úton, keress bátran, szívesen segítek Neked is!