
A mai bejegyzésben arról írok néhány gondolatot, hogy egy párkapcsolatban milyen fontos az, hogy a közös célok mellett a pár tagjai kölcsönösen támogassák egymás önálló céljainak a megvalósítását is.
Mindannyiunknak vannak céljai… azonban ahhoz, hogy azokat elérjük nem elég álmodozni róla, tennünk is kell érte. A CÉLKITŰZÉS fontosságáról, módszeréről már többször írtam, illetve a honlapomról letölthető ezzel kapcsolatban egy ingyenes anyag is „A célhoz vezető út” címmel.
Ahhoz, hogy a célkitűzésedet mielőbb elérd, úgy, ahogy igazán szeretnéd, sokszor rengeteg dolognak kell teljesülnie, azonban ezek közül egyik fontos elem az, hogy legyen, aki támogat az úton. Persze fontosak a szakmai támogatók, de ami talán még ennél is fontosabb, hogy ÉREZD A PÁROD AKTÍV TÁMOGATÁSÁT. Érezd, hogy melletted áll, segít bármiben, mely lehet egy jó ötlet, egy technikai segítség, egy kedves, biztató szó, egy ölelés, ha nem épp úgy alakulnak a dolgok, ahogy eltervezted, vagy akár a Gyermeketekre való vigyázás, hogy legyen elég időd foglalkozni a céljaid megvalósításával, bármi, amivel kifejezi, hogy támogat, mert szeret, fontos vagy Számára.
Kulcsfontosságú kérdés azonban az is, hogy A PÁR TAGJAI KÖLCSÖNÖSEN, UGYANOLYAN ODAFIGYELÉSSEL, TISZTELETTEL TÁMOGASSÁK EGYMÁST a céljaik megvalósítása során (az természetes, hogy időszakosan elbillen a mérleg nyelve az egyik fél irányába, de tartósan semmiképp sem jó). Sokszor tapasztalom, hogy míg az egyik fél alázatosan támogatja, segíti mindenben a párját, addig a másik fittyet hány az ő céljaira, majd egyszer csak eljön a pillanat, amikor a pár alárendelődő tagja belefárad abba, hogy mindig háttérbe szorul és robban a bomba. Hozzáteszem, gyakran azt is látom, hogy hiányzik az alárendelődő fél részéről az, hogy menet közben kedvesen, de határozottan jelezze a párja felé, hogy nem érzi a megfelelő egyensúlyt és csak akkor szól már, amikor teljesen besokalt, miközben a másik annyira el van foglalva a saját céljainak megvalósításával, hogy ez igazán fel sem tűnik neki, úgyhogy érdemes időben jelezni, amikor bánt valami!
Szintén nagyon fontosnak tartom szem előtt tartani azt is, hogy egy CÉLUNK MEGVALÓSÍTÁSA NE MENJEN A PÁRKAPCSOLATUNK, A CSALÁDI ÉLETÜNK ROVÁSÁRA. Saját tapasztalatból tudom, hogy ha egy célkitűzés megvalósítása során sikerélménye van az embernek, egyre könnyebben tudja magával ragadni a lendület, és egyre szívesebben tölt egyre több időt az adott dologgal, úgyhogy fontos, hogy a józanságot, mértékletességet mindig fogadjuk útitársunknak az úton, illetve HA A PÁRUNKON TAPASZTALJUK AZT, HOGY TÚLZÁSOKBA ESIK, AZT KULTÚRÁLTAN, IDŐBEN JELEZZÜK FELÉ.
Hiszem, hogy HA MINDKÉT FÉLNEK MEGVANNAK A SAJÁT CÉLJAI – a közös célok mellett – ÉS AZOK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN KÖLCSÖNÖSEN TÁMOGATJÁK EGYMÁST, AZ NAGY ERŐT, POZITÍV ENERGIÁT ÉS ERŐS KÖTELÉKET AD A PÁRKAPCSOLATNAK, úgyhogy bátran merjetek nagyokat álmodni, melyeket fordítsatok át célokká, bontsátok részcélokra és álljatok neki mielőbb a megvalósításának! A következő bejegyzésben majd mesélek arról, hogy ez nálunk hogyan működik.
Amennyiben úgy érzed, nem találod a saját célodat, vagy csak azt nem látod át, hogy hogyan állj neki a megvalósításának, esetleg a párod támogatását hiányolod, vagy egyéb elakadással küzdesz és szeretnéd, hogy segítek, keress bizalommal, és egyeztetjük az első ingyenes konzultáció időpontját!