
Az élet olyan, mint a mérleghinta, egyszer fent, egyszer lent, ennek alakulását csak részben tudjuk mi magunk befolyásolni. Azonban az, hogy mire hogyan reagálunk, miképp látjuk meg a legkisebb – akár bosszantó – dologban is a jót, illetve hogyan tudjuk azt (részben) pozitívvá átkeretezni, az igenis rajtunk múlik.
Karácsonyra a Gyermekeink azt kapták ajándékba a Nagyszülőktől, hogy pár napra közösen elutaztak külföldre az Unokatestvérük szülinapjára, és sok izgalmas programon vettek együtt részt. Nagyon örültek neki, mi pedig rengeteg tervet szőttünk, hogy mivel fogjuk a gyermekmentes időszakot eltölteni. Mire mindent leszerveztünk, lebetegedtem, így majdnem az összes tervünk dugába dőlt. Persze az első gondolatom az volt, hogy nem hiszem el, hogy pont most kellett ágynak esnem, azonban egyből utána az jutott eszembe, hogy így legalább nyugodtan tudok pihenni, gyógyulni. Két napot nagyrészt végig aludtam, majd amikor kicsit jobban lettem, rengeteg olyan dolgot sikerült elintéznem ágyban fekve, amit már régóta terveztem, de sosem volt rá elég időm. Az utolsó 2 nap pedig néhány betervezett programot is sikerült megvalósítani. Bosszankodás helyett újraterveztem, és ha nem is minden megálmodott program jött össze, de így is jól és hasznosan telt el ez a néhány nap.
Tudom, hogy vannak olyan élethelyzetek, amiben minden erőfeszítésed ellenére sem tudod megtalálni a pozitívumot. Ekkor javaslom, hogy gondold át, mit tanulhatsz az adott szituációból, milyen tanulságokat érdemes levonnod, hogy legközelebb elkerüld a kialakulását, miképp tudod megoldani az adott nehézséget, vagy feldolgozni – akár szakember segítségével – a fájdalmadat. Ahelyett, hogy egy problémán hosszú ideig rágódnál, inkább mindig igyekezz a megoldási lehetőségekre fókuszálni. Tedd meg, Önmagad miatt, hidd el, megéri!
A pozitív gondolkodás alapvetően határozza meg a napjaid minőségét, úgyhogy hajrá! Kezd apró lépésekkel, pl. lekésed a buszt, ahelyett, hogy a következő megérkezéséig bosszankodnál, mit teszel?