
Folyamatosan rengeteg inger ér bennünket, így az agyunknak megállás nélkül újabb és újabb információt kell feldolgoznia. Az emberek jelentős része sok időt tölt az online térben is, mely további – nem ritkán felesleges – információdömpinget, terhelést eredményez számukra. A gyermekek jelentős részénél – különösen azoknál, akik sokat tartózkodnak az online világban – megfigyelhető, hogy a hagyományos játékokkal való időtöltés, könyv olvasása, régi filmek nézése lassúnak, unalmasnak tűnik számukra, mert hozzászoktak az állandóan gyorsan változó színes képi- és hanghatásokhoz. Szintén részben a felgyorsult világnak a számlájára írható az, hogy az emberek türelmetlenebbek egymással és önmagukkal szemben is a korábbi generációkhoz képest. A technikai fejlődéssel érdemes lépést tartani, ugyanakkor a minőségi és mennyiségi korlátokat – különösen a Gyermekek esetében – mindenképp fontos szem előtt tartani és a való világban megélt közös élményeket előtérbe helyezni.
A nyári – sokak számára kicsit lazább – időszak utolsó hetei előtt állunk, így ha eddig még nem igazán fordítottál kellő figyelmet arra, hogy Gyermekeddel, vagy akár Pároddal közösen egy kicsit tudatosan lelassuljatok, akkor még nem késő kipróbálni, mielőtt újra beköszönt az ősz és ezzel együtt beindul a szokásos mókuskerék. Ha időben nekiálltok a rendszeres „lelassulós” közös élmények megszerzésének, őszre már rutinosak lesztek e téren, és könnyebben be fogjátok tudni illeszteni ezeket a programokat is a zsúfolt napjaitokba, mert addigra remélhetőleg ezek már az életetek fontos részévé fognak válni.
NÉHÁNY TIPP, MIKÉPP LASSULHATTOK LE KICSIT, TÖLTHETTEK EGYÜTT MINŐSÉGI IDŐT:
Szánjatok – lehetőleg – minden nap elég időt a közös étkezés(ek)re, amikor kizárólag egymásra figyeltek, beszélgettek (javaslat: a telefonokat hagyjátok az étkezőasztaltól kellő távolságba, hogy ne zavarjanak)!
Próbáljatok meg különlegessé tenni egy-egy közös étkezést (pl. piknikezzetek otthon a kertben, az erkélyen vagy a nappaliban a földön, vagy az ételt a Gyermeked/Párod készítse el stb.)!
Vegyetek elő (régi) társasjátékokat, kártyajátékokat, sakkot, egyéb játékötleteket (pl. amőba, torpedó, kockázás stb.) és szánjatok rendszeresen időt a közös játékra!
Készítsetek együtt játékokat (pl. társast, papír robotot, bábszínházat stb.)
Menjetek együtt sétálni, kirándulni, bringázni, fedezzétek fel közösen a környéket, vegyétek észre az apró csodákat is!
Szánjatok időt a közös olvasásra (ha kicsi a Gyermeked olvass Neki minden nap mesét, ha tud önállóan olvasni, kuporodjatok le egymás mellé és mindenki a saját könyvét olvassa azonos időben)!
Főzzetek, süssetek, kreatívkodjatok együtt!
Látogassatok meg, hívjatok meg olyan családtagokat, barátokat, akire a mindennapi rohanásban nem sok időtök jut, pedig szívesen lennétek velük együtt!
Csináljatok bármit együtt, ami örömet okoz Számotokra!
Érdemes a Gyermekedet, Párodat is bevonni a közös élmény kitalálásába, mindig más legyen az ötletgazda, hogy minél inkább magukénak érezzék az adott programot!
A lelassulás, a minőségi együttlét Mindannyiotoknak nagyon jót fog tenni, meglátjátok, úgyhogy minél előbb vágjatok bele!
Ha úgy érzed, hogy szeretnél kicsit lelassulni, de valamiért egyedül nehezen találod meg a módját, és szeretnéd, hogy támogassalak benne, keress bizalommal, és egyeztetjük az első ingyenes konzultáció időpontját.