Az előző bejegyzésben írtam arról, hogy milyen fontos az, hogy a pár tagjai kölcsönösen támogassák egymást céljaik megvalósítása során. Arra gondoltam, hogy ma mesélek kicsit arról, hogyan léptem a coachingolás útjára.
Gyermekkorom óta örömmel segítetek embereknek, illetve évtizedek óta támogatom több olyan civil szervezet munkáját önkéntesként, melyek az emberek életét kívánják jobbá tenni. Többen tudjátok, hogy közgazdászként végeztem és a Gyermekeinkkel itthon töltött időt leszámítva 21 évig dolgoztam hazai és nemzetközi pénzügyi területen, részben vezetőként.
Magával az életvezetési és üzleti tanácsadással is úgy ismerkedtem meg, hogy részt vettem egy felsővezetői coaching folyamatban, mely mély, pozitív nyomokat hagyott bennem. Akkor épp nehéz élethelyzetben voltam, hiszen három tündéri, de még Kisgyermek édesanyjaként nagy felelősséggel és sok munkával járó vezetői feladatot láttam el, úgyhogy hosszú időn keresztül, folyamatosan kerestem az egyensúlyt a családi élet és a munka között. Végül hosszú vívódás után úgy döntöttem, hogy bár nagyon szeretem a Munkatársaimat, és hálás vagyok azért, hogy olyan munkát végezhetek, amit nagyon szeretek, hiszen amellett, hogy a munkám, egyben a szívügyem is, otthagyom az akkori munkahelyemet és nyugodtabb vizekre evezek.
A munkahelyváltást követően részt vettem még néhány coaching ülésen és az új munkahelyemen már sokkal tudatosabban húztam meg a határaimat, valamint a delegálási képességem is sokat fejlődött, otthon és munkahelyen egyaránt.
Szerettem az új munkahelyemet is, de az az álom, hogy egyszer szeretnék coachként dolgozni, mert nekem is mennyit adott, szinte észrevétlenül belopakodott és helyet foglalt magának a szívemben. Korábban is szívesen foglalkoztam önfejlesztéssel, pszichológiával, de miután személyesen is megtapasztaltam a coaching pozitív hatását, napi szinten az életem része lett, majd eljött a pillanat, amikor úgy döntöttem, hogy beiratkozom egy coach képzésre. Elvégeztem mind az üzleti, mind az életvezetési tanácsadó képzést, szeretetből coachingoltam, hogy minél több gyakorlatot szerezzek, de még maradtam a pénzügyek világába, mígnem egyszer csak úgy döntöttem, hogy érzem, ez az én utam, főállásban emberek életének jobbá tételével szeretnék foglalkozni. A Családom, Barátaim kicsit meglepődve (úgy vélték, hogy egy sikeres pénzügyi karrier után, belevágok egy ismeretlen, új világba, ráadásul vállalkozóként, mely rengeteg munkával és buktatókkal is járhat), de támogatásukról biztosítva fogadták a karrierváltási tervemet.
Bár személyesen már többször megtettem, ezúton is hálásan köszönöm a Férjemnek, hogy minden eszközzel támogat a coachinggal kapcsolatos célkitűzéseim megvalósításában! Mint a párkapcsolatok többségében nekünk is voltak komoly mélypontjaink, az egyik ilyen pont épp egymás céljainak támogatása hiánya miatt, de hiszek abban, hogy ha két ember igazán szereti egymást és mindkét fél részéről meg van a szándék, hogy a kapcsolatukat helyrehozzák, van esély újra boldogan együtt élni!
Köszönöm a Szüleimnek, hogy már pici koromban megtanítottak arra, hogy kell célokat kitűzni és azok megvalósításáért következetessen tenni, Gyermekeimnek pedig, hogy Mellettük boldog, kiegyensúlyozott ember lehetek (persze időnként azért én is besokalok, ha rosszcsontkodnak 🫢) és engedik, hogy időnként a „coachnő” (ahogy a Kisfiam szokott nevezni 😁) egy-egy új eszközt teszteljen Rajtuk!
Köszönöm a Testvéremnek, Családtagjaimnak és a Barátaimnak – különösen Eszternek, aki nem csak barátként, de szakmabeliként is folyamatosan támogat -, hogy mindig mindenben mellettem állnak, és őszinte véleményekkel, technikai javaslatokkal is segítenek az utamon!
Végül, de nem utolsó sorban, köszönöm Neked, hogy olvasod az írásaimat, külön köszönöm, ha azok közé tartozol, akik küldenek kérdéseket, javaslatokat vagy személyesen együtt dolgozunk egy-egy elakadásod megoldásán, s így napról napra Veled együtt én is fejlődhetem!