
A mai bejegyzésben az elért jó eredmények, illetve az ember önmaga kicsinyítéséről írok pár gondolatot. Gyakran tapasztalom, hogy ha valakit megdicsérnek egy kiemelkedő eredménye, képessége, kinézete miatt, arra az alábbi vagy hasonló tartalmú választ adja:
- “Á, bárki meg tudta volna ezt csinálni…“
- “Köszönöm, de igazán nem nagy dolog ez…”
- “Szóra sem érdemes, Te is simán elvégeznéd ezt…”
- „Csak az elvárt minimumot hoztam…”
- „De csinos vagy!” „Hú, ha látnál fürdőruhában, hogy milyen dagadt vagyok, biztos nem ezt mondanád!”.
Az ilyen típusú embereknél szintén előfordul, hogy nem csak lekicsinyítik az elért eredményeiket, de akár hajlamosak rossz dolgokat is mondani önmagukról, vagy hibáikat, kudarcaikat képesek a valósnál nagyobbnak feltüntetni.
MI LEHET RÉSZBEN AZ OKA ÖNMAGUNK, ILLETVE EREDMÉNYEINK LEKICSINYÍTÉSÉNEK?
- ÖNÉRTÉKELÉSI PROBLÉMA: ebben az esetben az illető nem látja reálisan önmagát, az elért eredményeit.
- ÖNBIZALOM HIÁNY: az illető szíve mélyén érzi ugyan, hogy értékes ember, komoly dolgot tett le az asztalra, de mégis fontos számára, hogy mások folyamatosan megerősítsék abban, hogy Ő jó, így ha kicsinyíti magát jellemzően még inkább dicsérni kezdik, ami fontos megerősítés számára.
- KÜLVILÁGNAK VALÓ MEGFELELÉSI KÉNYSZER: van, aki azért kicsinyíti le magát vagy az elért eredményeit, mert szeretne egy adott közösséghez tartozni, fontos számára, hogy kedveljék, és azt gondolja, hogy ha nem “tiltakozik” a dicséretkor, akkor mások nagyképűnek, esetleg túl soknak fogják tartani.
ADOK NÉHÁNY TIPPET ARRA VONATKOZÓAN, MIT TEGYÉL, HA RÁD IS JELLEMZŐ, HOGY KICSINYÍTED AZ ELÉRT EREDMÉNYEID JELENTŐSÉGÉT, VAGY ÖNMAGADAT:
- TANULD MEG ELFOGADNI A DÍCSÉRETET! Ne szabadkozz, ha megdicsérnek, hanem például egy ilyesmi mondattal válaszolj: “Köszönöm, valóban keményen dolgoztam ezen a feladaton, örülök, hogy ennyire értékeled!”
- ÖRÜLJ, HA MEGDÍCSÉRNEK! Bátran légy büszke Önmagadra, ha megdicsérnek, örülj az elért sikereidnek, a dicsérő szavaknak!
- BÍZZ ÖNMAGADBAN! Erről 2023. március 20-án a “Légy Te az, aki legjobban bízik Önmagadban!” című bejegyzésben írtam részletesen, ha még nem tetted és van kedved, olvasd el.
- LEGINKÁBB ÖNMAGADNAK AKARJ MEGFELELNI! A “Szeretnél leginkább Önmagadnak megfelelni?” című, 2023. április 3-i bejegyzésemben olvashatsz erről a témáról, illetve 2023. április 24-én néhány gondolat kíséretében egy tanmesét is megosztottam a másoknak való megfelelési kényszerrel kapcsolatban.
Kívánom, hogy ha eddig esetleg nem is mindig tetted, a jövőben merd a jogosan kapott dicséreteket örömmel elfogadni!
Amennyiben úgy érzed, hogy egyedül nehezen jutsz egyről a kettőre az önbizalmad növelése, a helyes önértékelésed kialakítása, a megfelelési kényszered leküzdése, vagy bármi egyéb elakadásod terén, keress bizalommal, örömmel támogatlak benne!