-
TE MENNYIRE VAGY KITARTÓ? ÉS BEFOLYÁSOLHATÓ?
Ma egy tanmesével és néhány gondolatébresztő kérdéssel készültem Neked. „Történt egyszer, hogy a békák versenyt szerveztek egymás között, melynek célja a környék legmagasabb tornyának megmászása volt. A hír gyorsan elterjedt, így a verseny reggelén nagy tömeg gyűlt össze a toronynál, hogy megnézze a látványos megmérettetést és szurkoljon a békáknak. Ahogy elindultak a békák a torony
-
VELED IS ELŐFORDUL, HOGY ELKERÜL AZ ÁLOMMANÓ ÉS EMIATT FÁRADTAN ÉBREDSZ MÁSNAP REGGEL?
ÉBREDSZ MÁSNAP REGGEL? Az alvásnak nagyon fontos szerepe van a szervezetünk egészséges működése szempontjából, hiszen testünk alvás közben regenerálódik, az agyunk feldolgozza a napközben ért ingereket, az idegek és izmok is ilyenkor pihennek. Egy átlagos felnőttnek napi 6-9 órányi alvásra van szüksége. Az alvás alapvetően egy egyszerű feladatnak tűnik, hiszen csak lefekszünk, becsukjuk a szemünket
-
„KÖSZÖNÖM, DE NEM AKKORA DOLOG EZ, BÁRKI MEG TUDTA VOLNA CSINÁLNI!”… VELED IS ELŐFORDUL, HOGY IDŐNKÉNT KICSINYÍTED AZ ÉRDEMEIDET VAGY AKÁR ÖNMAGADAT, HA MEGDÍCSÉRNEK?
A mai bejegyzésben az elért jó eredmények, illetve az ember önmaga kicsinyítéséről írok pár gondolatot. Gyakran tapasztalom, hogy ha valakit megdicsérnek egy kiemelkedő eredménye, képessége, kinézete miatt, arra az alábbi vagy hasonló tartalmú választ adja: Az ilyen típusú embereknél szintén előfordul, hogy nem csak lekicsinyítik az elért eredményeiket, de akár hajlamosak rossz dolgokat is mondani
