• Rólam
  • Szolgáltatások
  • Blog
  • Letölthető
  • Hírlevél
  • Kapcsolat

A FEJLŐDÉS ÚTJÁN

Egyik reggel időben keltem, mert a Kisfiamnak mérkőzése volt és indulás előtt szerettem volna még elkészíteni az ebédet, hogy mikor hazaér az éhes „Siserehad” egyből tudjunk enni. Épp örültem, hogy mindennel időben kész lettem, már csak reggeliznünk kell, amikor reggeli közben az egyik Gyermekem véletlenül leütött egy teli üveg olíva olajat a polcról. Gondolhatod, hogy nézett ki az előző nap kitakarított konyhánk… Azonban büszke voltam magamra, mert sikerült a hirtelen érzett dühömet visszafogni és kedvesen reagálni a véletlen balul elsült nutella kivételre, a Gyermekem pedig tündéri volt, mert végig segédkezett a padló megtisztításában.

Azonban az indulásig hátralévő perceink már nagyon meg voltak számlálva, ha a takarítás végén rajtoltunk volna el, biztos, hogy lekéstük volna a meccs kezdetét, nem kis csalódást okozva ezzel a Fiúnknak (Neki már egy órával korábban a pályán kellett lennie). Gyorsan abban maradtunk a Férjemmel, hogy Ő elmegy autóval szurkolni Neki, én pedig a takarítást követően utánuk megyek. Padlósúrolás közben bevillant, hogy annyi idő alatt, amíg autóval körbe megyek az egyirányú utcában, az alatt akár kocogva is odaérhetek a pályához, így a dühömet pozitív energiává alakítottam át és pár perc késéssel, illetve kicsit lógó nyelvvel ugyan, de nem sokkal később már a pálya szélén biztattam én is a Kisfiamat.

Hogy miért is írtam le mindezt? Talán azért, hogy ezzel is megerősítsem azt, hogy alapvetően Rajtad múlik, hogy szeretnél-e, illetve tudsz-e fejlődni az életed bármely területén! Nekem aznap a dühömet és a lustaságomat egyszerre sikerült legyőznöm 💪!

Uncategorized
2024-11-01

admin

Prev Post NEM MINDEN AZ, AMINEK LÁTSZIK
Next Post MENNYIRE VAGY SAJÁT ÉLETED FŐSZEREPLŐJE?